Základná Škola s VJM - Alapiskola Lakszakállas

Hlavná 27, 946 17 Sokolce

Beszélgetés Kosár Gyula bácsival, volt sztálingrádi hadifogollyal

2015. április 21-én ellátogatott iskolánkba Kosár Gyula bácsi Nagymegyerről, aki elmesélte, hogyan is élte túl a II. világháborút és a sztálingrádi munkatábort.

A háború utolsó évében, 1945 februárjában besorozták leventének, és naponta Csilizradványra kellett gyalogolniuk a kiképzésre. A háború végén felmentőlevelet próbáltak szerezni, de nem kaptak. Helyette Németországba akarták őket vinni, de megszöktek, végül orosz fogságba kerültek. Pozsonyba szállították őket, onnan pedig 3 napi vonatozással, a vagonokban állva érkeztek meg Sztálingrádba, Szovjetunióba. Hadifogolyként kerültek munkatáborba, hiszen minden magyar bűnösnek lett nyilvánítva. Kemény munka várt rájuk. A fizikai állapotuktól függően osztották be 4-, 6- illetve 8 órás munkára, mindig csak úgy, hogy azért még életben maradjanak. A munka alól csak egyszer mentesítették őket, amikor -35˚C-os hideget mértek, és szinte lefagyott az arcuk. Mindannyian meglepődtünk, mikor az étkeztetésükről kezdett beszélni, hiszen takarmánykáposztából főztek nekik levest, kenyérből meg csak annyit kaptak, hogy éhen ne haljanak. Aludni alig tudtak, hiszen éjjel is égett a lámpa a poloskák miatt. Az emberi leleményesség azonban sokszor megmentette őket. Megtanultak kereskedni a Volga menti parasztokkal, és a szemétben talált vasat, rezet elcserélték egy-egy darab kenyérre. Addig-addig szorgoskodott, míg be nem került a konyhára előbb felmosónak, majd fokozatosan egyre beljebb jutott, míg végül már ő keverhette a leveseket. Sok öröme azonban nem volt belőle, hiszen mindenki neki könyörgött, hogy adjon már a leves sűrejéből, de hát azt ugyan kereshette! 1947 őszén, az ekecsi búcsúkor ért haza hosszú utazás után, hiszen vonattal csak Magyarországra jutott, onnan gyalogosan kellett hazatérnie szülővárosába. Majdnem 3 évig volt távol hazájától, családjától.

A 91 éves bácsi nagyon jól bírta a 1,5 órás beszélgetést, végigállta és mesélte, gondja csak azzal akadt, hogy miért nem készített jegyzeteket. Rengeteg minden jutott az eszébe, és azon aggódott, milyen fontos részletet felejt el majd nekünk elmesélni.  Döbbenten hallgattuk a bácsi beszámolóját, hiszen a háború borzalmairól hallottunk már, de egy igazi túlélő személyes élményeit hallgatva jöttünk rá, hogy igazából fel sem fogtuk, milyen szörnyűségekre is képes az ember. Mi félünk az orvosi kivizsgálástól, nyafogunk, ha kifli helyett kenyeret kapunk, vagy nincs internet, ők pedig mennyi mindent kibírtak, mennyi mindenre képesek voltak, hogy egy-egy szelet penészes kenyérhez jussanak! Elszégyelltük magunkat… Talán most már jobban megbecsüljük azt, amink van: a békés gyermekkort!              

 

a VII. osztály tanulói

Copyright © 2014.